Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Tematikus sétákat szerveznek a Fővárosi Állat- és Növénykertben az Építészet éjszakáján szombaton: a három program közül kettő az Állatkert műemlék épületeit mutatja be, a Pálmaháztól az Ausztrálházig, valamint a Nagysziklától az Elefántházig, egy séta pedig a Biodómot ismerteti meg a közönséggel.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Jövő kedden rendezik meg a Sérült Gyermekek Napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol látvány-állatetetések és színes programok várják a fogyatékossággal élő gyermekeket és családjaikat.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Augusztus 9-én, szombaton ünneplik a Fővárosi Állat- és Növénykert fennállásának 159. évfordulóját, ebből az alkalomból 10 és 16 óra között különféle játékos családi és gyerekprogramokat, valamint tematikus vezetéseket is rendeznek, továbbá több partnerszervezet is kitelepül a városligeti helyszínre
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Megszűntek azok a korlátozások, amelyeket még márciusban vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt, így újra látogatható az állatsimogató, illetve az Ausztrál-ösvény lakói közé is újra bemehet a közönség – tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert kedden az MTI-t.
Faszénparázson sült kürtöskalácsokkal és családi programokkal várja a látogatókat az 5. Kürtőskalács Vigalom május 16-18. között a Fővárosi Állat- és Növénykertben – közölte a rendezvény kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Különleges látványetetésekkel, állattréningekkel, növénybemutatókkal és egyéb interaktív élményekkel várják a látogatókat az Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán induló, LégyOtt! elnevezésű, új programsorozatában.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként - közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Megújult és ismét használatba került a mentett ragadozó madarak röpdéje a Fővárosi Állat- és Növénykert által működtetett Margitszigeti Kisállatkertben.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Mintegy tízezer részvevővel tartották meg a Fővárosi Állat- és Növénykertben a sérült gyermekek napját - írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a Facebook-oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Nyílt napot tartanak a pedagógusoknak a Fővárosi Állat- és Növénykertben szombaton.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Csángót és Hargitát, a két barnamedvét pénteken, a Fővárosi Állat- és Növénykert 158. születésnapján mutatják be a nagyközönségnek.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A Fővárosi Állat- és Növénykert exkluzív programja folytatódik: csütörtökön újabb esti sétát tartanak az állatkertben - tájékoztatta az intézmény az MTI-t kedden.
